Bemutatkozás

Sportolói pályafutásomat Szolnokon sporttagozatos általános iskolásként atlétaként kezdtem. Legkiemelkedőbb eredményem az 1989-es diák országos bajnokság első helyezése volt magasugrásban.

Időközben egyre jobban magával ragadott a biliárd, először csak hobbi szinten. Akkoriban még a pool biliárd vonzott, amit olyan szolnoki klubokban játszottam, mint az Árkád biliárd terem, a Boss club és a Bajnok biliárd terem, ám ezek a klubok sorban kezdtek megszűnni 1995-től. Édesapám ekkor mutatott be Major Sándornak, aki a szolnoki Helyőrségi Művelődési Központ (HEMO) karambol biliárd szakosztályának tagja volt, aki kizárólag szabadjátékot, valamint 1-falas és 3-falas karambolt játszott. Bekerülve ebbe a körbe remek helyi játékosoktól (Dukát András, Simon Antal, Veres Csaba) tanulhattam rengeteg elméleti és gyakorlati technikát. A játéknak ez az ága felülmúlt minden általam addig ismert sportágat, mind szellemiségben, mind fantáziában, és egyértelműen kiderült számomra, hogy a karambol technikailag is sokkal nagyobb kihívást jelent, és ez nagyon vonzó volt. Fűtött karambolasztalon nyílt lehetőségem edzeni, még ha kisméretű is volt, vagyis 200 cm x 100 cm, a szabvány versenyasztalokhoz képest, melyek mérete 284 cm x 142 cm. Versenyeken ez elég nagy hátrány volt számomra, hiszen a kis asztal méreteihez voltam szokva, teljesen más volt így a játék, a meccsasztalokon nem találtam önmagamat, a tempókülönbségek szokatlanok voltak, stb. Ennek ellenére 1995-2004-ig ezen a kis asztalon edzettem kizárólag széria játéknemeket (szabad, 47/2, 71/2, egyfalas), ami mellet párhuzamban négy országos bajnoki címet szereztem nagy versenyasztalon műlökésben. Versenyasztalon az első magyar bajnoki címemet 2000-ben (kombinált játéknemekben: szabad, 47/2, 71/2, egyfalas, háromfalas) szereztem mesterem, Árpás István bácsalmási csapata tagjaként, egyéni artistic műlökésben pedig országos bajnoki címet szereztem 2001, 2003, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013 és 2014 években.

1997-ben láttam először műlökés programfüzetet, ami akkor még 68 figurából állt, játékot élőben 1999-ben az országos bajnokságon. Itt ismerkedtem meg az 56-szoros bajnokkal, Árpás Istvánnal is. Ekkor még szabadjátékosként úgy gondoltam, a szériajáték lesz a fő profilom, tanulni pedig a legjobbtól érdemes, így elutaztam hozzá 2 hétre intenzív karambol szabadjáték oktatásra. Távozáskor búcsúzólag megkértem, mutassa meg a legnehezebb 60-as figurát a műlökés programból. Miután sikeresen kivitelezte, megkért, hogy én is próbáljam ki, amire először nemet mondtam, hiszen biztos voltam benne, hogy nekem ez nem sikerülhet. Nehezen de rávett, és sikerült is, ami eléggé megdöbbentett. Erre viszont jött is a felvetés, ha ennyire könnyen meglöktem a legnehezebb figurát mindenféle edzés-képzés nélkül, akkor nekem evvel kellene foglalkoznom, mert szerinte nagyon tehetséges vagyok és hihetetlenül laza kezem van a játékhoz, ami ehhez az irányzathoz elengedhetetlen feltétel. Evvel a játéknemmel szerettem volna foglalkozni, de azt nem lehetett úgy, hogy csak elkezdem gyakorolgatni a figurákat és kész, képzetlenül. Egészen az alapokig vissza kellett menni, és mindent újra tanulni a nulláról, mindezt azért, mert műlökés kategóriában nem lehet messzire eljutni képzetlenül. Így hát az első találkozásunk alkalmával nem volt más útravalóul, amint kiderült, hogy a műlökés mellett szeretném végérvényesen elkötelezni magam, mint hogy még képzetlen vagyok, és ahhoz, hogy csak a műlökésre szánjam a hátralévő életem, meg kell munkálni a kilökésemet. Árpás István nagy asztalon minimum a következő generálátlagokat kérte tőlem: szabadjátékban 10-es, egyfalasban 3-as, háramfalasban pedig 1-es. Mivel csak 200 cm x 100 cm kis asztalon volt lehetőségem edzeni, így az átlagok magasabb követelményt írtak elő. 1999-2004-ig alapoztam, eközben minden évben kétszer-háromszor 1 hónapra leköltöztem oktatásra Bácsalmásra Árpás Istvánhoz. Tudatosan készültem a műlökés pályára. Az OB-kon rendszerint elindultam, de fontosabb volt számomra hogy az edzéseken elérjem a kitűzött generálátlag követelményeket a többi játéknemben. 2004-ben fejeztem be végérvényesen az 5 évig tartó tudatos alapozást-iskolázást kis asztalon. Számtalan egyéni kis asztal (200 cm x 100 cm) versenyen indultam Szolnok megyében. Szabadjátékban legmagasabb generálátlagom 28 volt (tiltott mezőkkel, 2004-ben), ahol a 100 pontig tartó mérkőzéseimből kettőt is 1 felvételből kilöktem, egyfalasban 5-ös generálátlagot, míg háromfalasban 1,5-es generálátlagot értem el, amikor úgy éreztem, eljött az időm, és ráállhatok a műlökésre.

Meg kellett tanulnom Roger Conti biliárd bibliáját, a benne leírtakat ki kellett gyakorolnom, mindezt a legmélyebb odaadással és alázattal, szólt Árpás István utasítása. Vannak, akik szerint a könyv már elavult, de ez tévedés! Bárki elolvassa eme művet, eldöntheti, hogy hasznára válhat-e vagy sem, szíve joga, és a probléma itt kezdődik. Sokan egy elolvasással letudják a "tanulást", de nem veszik a fáradságot, hogy végiggyakorolják a benne leírtakat, és az elolvasás után levonják a következtetést, miszerint ez nem ad át tudást. Óriásit téved, aki evvel kijelenti a könyv hasztalanságát. Ha elolvasunk egy szakirodalmat, hogyan kell felépíteni egy felhőkarcolót, az semmi, bele kell kezdeni, és végig kell vinni. Ha megteszed, rájössz arra, hogy miközben az utad jártad kezedben a könyvvel, mennyi mindent megtanultál belőle, millió olyan dolgot, amire magadtól soha nem jönnél rá. De ez csak munka közben tudatosul az emberben. És erre rá kell szánni pár évet. Aki nem teszi, az csak kifogásokat keres, és a Roger Conti könyvet bírálja.

Ha valaki komolyabb sikereket szeretne elérni, evvel a könyvvel kell kezdenie, különben nem fog tudni megfelelően fejlődni. Vagy ha igen, akkor lassan és rossz irányba. Természetesen a Conti nem garancia arra, hogy valaki elérje élete legnagyobb célját, ez csak egy lehetőséget nyújt, hogy megkapja az esélyt a végső győzelemre, de addig iszonyúan sokat kell edzeni hosszú éveken keresztül. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy alapok nélkül nincs fejlődés! Lehet magányosan gyakorolgatni, de eredményekben messzire nem juthatunk el. Segítség kell! Én is azt hittem akkoriban, 1999-ben, hogy mindent tudok, de miután Árpás István elemezte a játékomat, meggyőzött és egyértelműen bebizonyította a hiányosságaim ismertetésével azt, hogy rengeteg időt vesztegettem el nem megfelelő edzéssel, így olyan rossz beidegződéseim alakultak ki, amit egy játékos egymaga nem tud kijavítani. Ekkor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a játékot, hiszen sok volt a játékomban a probléma, amit nem tudtam levetkőzni, de végül mégsem adtam fel. 5 éven át csak Roger Conti könyvéből tanultam, gyakoroltam, és a hiányosságaimat megszüntettem.

2002-ben, mikor először vehettem részt műlökő világbajnokságon Franciaországban, Lillében - akkor már magyar bajnokként -, hihetetlen élményben volt részem. Egyrészt, 65 év szünet után elsőként képviselhettem Magyarországot a legrangosabb nemzetközi versenyen, ami már önmagában nagyon nagy szó volt, másrészt örömmel néztem a nemzetközi szintű versenyzők, világbajnokok játékát, hiszen mindenkiről sugárzott az alapok legmagasabb szintű ismerete, tudása, és lépten-nyomon visszaköszöntek a Roger Conti könyvben leírtak. Rengeteg szép dolgot láttam, de itt első sorban nem a magas pontszámokra gondolok, hanem asztalhoz állásokra, dákótartásokra, vizírozásokra, és sok más olyan dologra, ami talán semmiségnek tűnhet egy kívülállónak, mégis játékosként ezek nyújtják a játék egyik szépségét.

3 egyéni műlökő országos bajnoki cím után 2004-ben Szoboszlai Imre, kedves barátom nagymértékben hozzájárult a sportágamban való fejlődésemben, aki már sajnos nincs köztünk, remélem fentről figyel, mert minden mérkőzésemen neki játszom.

Sokan gondolhatják, hogy a golyók lökdösése csak egy úri szórakozás, de nagyot tévednek, legalább is akkor, ha ezt magas szinten akarja űzni az ember. Persze jó móka, ha az ember elmegy egy klubba barátokkal és eljátszik kicsit. Aki sportként tekint erre és komolyabb eredményeket szeretne elérni, annak bizony sok munkával, áldozattal, lemondással jár minden sportágban. 2005 és 2007 között napi 7, 8, sőt, akár 12 órát is gyakoroltam a hivatalos 100 figurát éjszaka, és nappal aludtam. Tudatosan alakítottam így az életemet, másképp nem is ment volna. A 2005-ös évtől kezdve vezetve az edzéseimet, sosem teljesítettem 62% alatt, mégis a versenytapasztalat hiánya sajnos meglátszódik a nemzetközi és a hazai versenyeken nyújtott %-os teljesítményemen. Játékos körökben köztudott, hogy 70% körüli teljesítménnyel nemzetközi versenyeket lehet nyerni. Ezt edzésen rengetegszer felülmúltam, sőt a világrekordot jelentő 77,345% felett is többször jártam a 100 figurát megjátszva végeredményben, az egyéni rekordom edzésen 83/100 sikeres figura volt 2008-ban. Minden sportágban nagyon biztató a jövőre nézve az, ha az edzésen a sportoló a világrekordot jelentő szintet beállítja vagy túllépi, legyen az úszás, futás, távolugrás, súlyemelés, stb. Viszont a verseny teljesen más. A világ és Európa bajnokok is 70% körüli átlagot teljesítenek edzésen, de nekik ezt a nemzetközi megmérettetéseken is sikerül elérniük. Mert jó versenyzők. Ahhoz, hogy valaki versenyeken is jól tudjon teljesíteni, folyamatosan részt kell vennie nemzetközi versenyeken, ahol meg tudja magát mérettetni, hiszen a játékosnak kellenek a lehetőségek, ennek azonban magas költsége is van, mivel utazni kell, szállást kell biztosítani, hogy csak a legalapvetőbb dolgokat említsem. Többször voltam emiatt csalódott, mert nem jutottam el versenyekre (a legfontosabbak közül 3 VB-re és 2 EB-re), de nem adhatom fel! Ahhoz hogy valakiből jó versenyző váljon, sokat kell versenyeznie. Lehetőségeimhez képest igyekszem mindig a legjobbat nyújtani, és tudom, hogy sikerülhet az áttörés.

Tóth László